Csákánydoroszló - vártörténet
Körmend és Szentgotthárd közt a Rába partján fekszik Csákánydoroszló, melynek belterületén emelkedik a Batthyány-várkastély tömbje.
A 16. század második felében a Dunántúl déli tájait tartósan meghódító törökök már a Rába folyó vidékét is fenyegették, így a falu határában lévő átkelőhely védelmére szükségessé vált egy erődítmény létrehozása. Az 1570-80 között létrehozott emeletes reneszánsz díszítésű lakóépületet 1610 körül vaskos kaputoronnyal erősítették meg, ami egyúttal figyelőhelyként is szolgált. Az épület felső szintjén kulcslyuk alakú lőréseket alakítottak ki a tűzfegyverek számára, magát a várkastélyt pedig palánkfallal és mély vizesárokkal körülkerítették.
A kis véghely és társai fontossága 1600 után növekedett meg igazán, mert az oszmánok ekkor foglalták el az egyik legfontosabb dunántúli várat, Kanizsát. A csákányi uradalomhoz tartozó 18 község biztonságáról - egy 1633-ból fennmaradt zsoldjegyzék szerint - 30 katona gondoskodott, majd egy évtized múltán számuk ötvenre emelkedett.
A 17. század közepén Batthyány Ádám gróf, dunántúli főkapitány elhatározta a végház bővítését, majd az itáliai Carli hadmérnök tervei alapján palánkból készített ágyúbástyákkal egészíttette ki a védőműveket. Annak érdekében, hogy a megerősített falak védelmére elegendő hadi nép álljon rendelkezésre, száz lovas és kétszáz gyalogos hajdút telepített le a községben, megadva nekik a fegyveres szabad köznépnek járó privilégiumokat.
1664. augusztus 5-én - miután a Szentgotthárd környékén előző nap vívott csatában súlyos vereséget szenvedett - Köprülü Ahmed nagyvezir visszavonuló seregének egy része Csákánynál próbált átkelni a Rábán, de tervüket a Montecuccoli császári főparancsnok által további lovassággal megerősített várbeli katonák megakadályozták. A 18. században - miután a Rákóczi-szabadságharc leverése után megszűntek a hadi cselekmények - a szükségtelenné váló külső palánkfalakat és bástyákat fokozatosan lebontották, helyükön gazdasági épületeket és nagyméretű parkot alakítottak ki.
Magát a reneszánsz lakóépületet 1753-ban nyugati és keleti szárnyakkal bővítették ki, és betömték a mély vizesárkot, megszüntetvén a rajta átívelő hidat is. Az épületegyüttes egészen 1944-ig a Batthyány család tulajdonában állt, ekkor a front közeledtére a birtokosok elmenekültek, a gazdátlanná vált kastélyt pedig kifosztották. A háború után erdészeti központot helyeztek el falai között, napjainkban értelmi fogyatékos betegek ápolására szakosodott szanatórium működik itt, ezért jelenleg nem látogatható.