Középkori történelmünk néma tanúi, a várak legtöbbje még mindig gazdátlanul, elfeledetten, az időjárásnak kitéve omladozik. Ilyen elhagyatott erődítmény Éleskő vára is, amely a Bükk egyik legismertebb kirándulóhelyéről, a Szalajka-völgyből érhető el legkönnyebben.

A parkolóból jelzetlen ösvény vezet a 630 méter magas sziklaszirtre. Itt látható az egykori kerek öregtorony omladéka, amelytől északi irányban a hosszúkás hegygerincet kerítették körül a napjainkra szinte nyomtalanul elpusztult kőfalak. A csekély felszíni maradványok alapján manapság már nehéz elképzelni a hajdanán itt élt emberek hétköznapjait.

Régészeti kutatások híján csak a kevés számú oklevél segítségével lehet némi világosságot deríteni Éleskő várának homályba vesző múltjára. A környező területet birtokló Miskolc nemzetség a 13. század második felében emeltette korai magját, a kerek tornyot, a tatárjárás utáni nagy várépítési korszak idején, hogy menedékül szolgálhasson újabb mongol támadás esetén. A krónikák szerint Panyit bán uralta, aki királyi tisztségviselőként az igen távol fekvő szörényi bánság vezetője volt, majd leszármazottai örökölték meg.

A 14. század elején kihalt az Árpád-házi uralkodók sora, az országot pedig darabokra szaggatták a függetlenségre törekvő főúri nemzetségek. Közéjük tartozott a Miskolc nemzetség is, amely Éleskő mellett a közeli Dédes várát is birtokolta. Uralmuknak a trónharcokból győztesen kikerülő Károly Róbert országegyesítő hadjáratai vetettek véget, letörve az oligarchák hatalmát.

Az uralkodó bizalmas híveinek, a Szécsi főnemesi családnak adományozta az éleskői váruradalmat. 1360-ban I. Lajos király megerősítette a família birtokosztályát, mely szerint a vár - a környező jobbágyfalvakkal egyetemben - Szécsi Miklós horvát és dalmát bán tulajdonába került. Röviddel ezután azonban már romosnak említik, lakói sorsára hagyták, és pusztulása azóta is tart.