Az ország nyugati határvidékén, a Fertő-tó közelében bújik meg szinte teljes elszigeteltségben élve hétköznapjait, Fertőrákos községe.

A régi oklevelek szerint a falu lakossága a győri püspökség alattvalója volt, neki adózott földesúri szolgáltatásokkal. Az 1254-es esztendőből maradt fenn írásos adat a püspöki kastély létezésére, melyet a belháborús időszakban, 1311-ben romboltak le a soproni polgárok. 1441-ben Erzsébet - özvegy királyné - a Szent Koronával együtt elzálogosította Sopron városát és a hozzá tartozó környékbeli területeket, köztük Fertőrákost is III. Habsburg Frigyes német-római császárnak, aki egészen 1464-ig birtokolta. A XVI. században súlyos csapást jelentett a virágzó település lakosai életében a török hódítók feltűnése, így 1529-ben Bécs, majd 1532-ben Kőszeg városainak ostromakor érte nagyobb pusztítás. A rablóportyák elleni védekezésül fokozatosan kiépítették a városfalakat, melyeket kisebb-nagyobb tornyok tagoltak. Fontosságának elismeréséül 1582-ben mezővárosi rangot adományozott neki a Habsburg császár, amivel évente két vásár tartására adott lehetőséget. Legsúlyosabb pusztulását 1683 nyarán szenvedte el, amikor a Bécs városának ostromára felvonuló Kara Musztafa török nagyvezér hatalmas seregének könnyűlovas portyázói lerohanták és felgyújtották lakóházait, az ekkor keletkezett tűzvésznek esett áldozatul a templom is. A II. Rákóczi Ferenc által irányított szabadságharc idején, gyakorta feldúlták a főként németajkú polgárok lakta helységet a kuruc lovasok.

Az 1950-es évektől a nyugati határszélen létrehozott szigorú zárlat miatt megközelíthetetlenné vált, de ma már ismét szabadon látogatható Fertőrákos történelmi műemlékekben gazdag kisvárosa.