Az oldal bemutatása

Várak alfabetikus sorrendben:
A | B | C | D | E | F | G | H | J | K | L | M | N | O | P | R | S | T | U | V | Z |

Keresés a szövegekben:

Füzér Vára | REG-ÉLŐ vár



Pácin - vártörténet

A mintegy másfél ezer lakosú Pácin a Bodrogközben, közvetlenül a szlovák határ mentén fekszik. Vele szemben - már a határ túloldalán - a nagykövesdi vár magasodik.

A kastély 1581-ben épült fel abból a célból, hogy az ekkor összeházasodott Mágócsy András és Alaghy Judit itt töltse el majd életét. Bár az ország középső részét a török birtokolta, és váltakozó sikerű küzdelmek folytak a hódítókkal, e vidék viszonylagos nyugalmat élvezett. Ezért lehetővé vált olyan nemesi rezidenciák létesítése is, melynek funkciója már nem elsősorban a védelem, hanem a kényelmi szempontok érvényesítése.

Az épület nagyméretű reneszánsz ablakai elég fénnyel látták el a tágas, cserépkályhákkal fűtött helyiségeket, ahol az úr és családja lakott. A külső sgraffittós díszítés, a tetőzet oromdíszes pártázata is az építtető család ízlését, gazdagságát tükrözte inkább, mint a védelmi képességeket.

A kastély ura azonban néhány év múlva, 1586-ban - a korabeli feljegyzések szerint - mérgezés áldozata lett. A következő évben özvegyét Rákóczi Zsigmond vette feleségül, megszerezve így a környék feletti uralmat. Felesége rokonsága azonban pert indított ellenük, amely azzal végződött, hogy Pácint 1590-ben Alaghy Ferenc vehette birtokába. Az eddig teljesen védtelenül álló kastélyt külső fallal vétette körül, továbbá az épület déli részén két további tornyot is építtetett.

Mindazonáltal ezen erődítési munkálatok csak arra voltak jók, hogy a könnyűfegyverzetű lovas portyázók hirtelen rajtaütései elől megvédje a benne lakozókat, ám az ágyúkkal ellátott reguláris ostromló seregek ellen már esély sem volt sikeres védekezésre. Az erősséget az Alaghy Menyhért halálával férfiágon kihalt família helyét 1631-ben a Sennyeiek foglalták el. 1697-ben, a Tokaji Ferenc vezette felkelés idején a kastély súlyos károkat szenvedett, előbb a garázda katonák dúlták fel, majd a maradványokat a környékbeli lakosság hordta szét.

A Sennyei család azonban - mely egészen 1945-ig tartotta birtokában - nem hagyta leromlani az épületet, hanem újjáépíttette, és gondoskodott újbóli berendezéséről. A 19. század közepén került sor a kastély  romantikus stílusú, részbeni átépítésére.

Az 1977-ben kezdődött évtizedes rekonstrukció az épületegyüttest az eredeti állapotában igyekezett megőrizni. A falai közt kialakított Bodrogközi Kastélymúzeum emeleti részén a kor nemesi lakberendezését, életmódját bemutató tárgyak, míg a földszinten néprajzi kiállítás látható. A látogató körbesétálhat a helyreállított külső fal gyilokjáróján is, ahol - amellett, hogy gyönyörködhet a táj látványában - a saroktornyokban további kiállítási tárgyakat - így a Bodrogköz halászatát bemutató emlékeket - tekinthet meg.



Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.
 
Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen
3D - Anaglif, téhatású fotók magyar várakról