Az Alföld közepén, a Tiszától keleti irányban kereshetjük fel Törökszentmiklós városát. Amikor végigsétálunk utcáin és benézünk a tágas portákra, a vidéki gazdálkodók mindennapi életkörülményei tárulnak szemünk elé. Arról, hogy ezen a helyszínen évszázadokkal ezelőtt egy nevezetes erődítmény emelkedett, jószerint az itt lakóknak sincs tudomásuk.

Maga a helység igen régi, egy 1044-es oklevélben `Bala` néven írták le. IV. Béla király korában is emlegetik a balai nemeseket, akik az uralkodó hadjáratai idején a szolnoki ispán zászlaja alatt voltak kötelesek fegyveresen szolgálni. A terület vízrajza a középkorban jelentősen különbözött a napjainkban tapasztaltaktól, mivel a Nagy-Morotva és a Kis-Tinóka nevezetű vízfolyások szinte járhatatlan mocsárrá tették a környezetét.

A mohácsi csatavesztés utáni korszakból ismeretes I. Ferdinánd király oklevele, amelyben a balaszentmiklósi castellumot vitézi tetteiért egyik hívének adományozta. Ezt a kis erődítményt szállta meg 1552-ben a Szolnokot is elfoglaló hatalmas török ármádia. A hódoltság másfél évszázada alatt az oszmán harcosok a környék erővel összeterelt lakosságával, egy facölöpökkel kerített, magas földtöltésekkel oltalmazott palánkvárat hoztak létre.

Az innen támadó könnyűlovas portyázók távoli vidékek lakosságát kényszerítették adófizetésre, vagy rosszabb esetben rabszíjra fűzve hurcolták magukkal. Az 1562-es esztendőből fennmaradt zsoldlista szerint nyolcvanöt gyalogos, százegy lovas és ötvenegy martalóc strázsált falain. Ez utóbbi délszláv fegyverest jelentett, aki állandó fizetést nem kapott, csak a zsákmányból részesedett.

Érdekes - és tragikus - eseményt jegyeztek le a krónikák 1570-ben. Karácsony György vallási rajongó, - akit a köznyelv "fekete embernek" hívott az arcán éktelenkedő hatalmas heg miatt - szent háborút hirdetve feltüzelte a környékbeli népeket, akik a palánkvár alá vonultak, hogy a harsonáik hangjára leomoljanak a falak, mint a bibliai Jerikóé. A csoda azonban elmaradt, ellenben a muzulmán helyőrség ágyúi, majd a kirontó fegyveresek borzalmas öldöklést műveltek a hiszékeny népben.

A török végvárat többször is elpusztították az errefelé vonuló keresztény hadak, de végső romlása csak 1685-ben, Heister és Mercy császári generálisok seregei által következett be. Többé nem építették újjá, hadi szerepét végleg elvesztette. Valós alakját egy 1982-es, kisebb régészeti kutatás hozta napvilágra. A kétméterenként levert vaskos cölöpök közeit döngölt agyag, illetve részben téglafal erősítette. A kutatók ráleltek még törökkori gabonatároló vermekre és a várbeliek életéről tanúskodó tárgyi leletekre is.

A hatszögletű palánkvár sarkait ágyúbástyák tagolták, míg napjaink plébániatemplomának helyét dzsámi és karcsú minaret foglalta el. Mindezen épületeknek napjainkra már nyoma sincs, de a félhold harcosainak emlékét örökre megőrzi Törökszentmiklós neve.