A Balaton és a Velencei-tó között félúton, a magasabb bakonyi hegyek lábánál, - a középkorban mocsaras területnek számító vidéken - fekszik Várpalota városa.

A történészek kutatásai szerint közvetlen elődjének számít a tőle néhány kilométerre, a Bakony sűrűjében omladozó Pusztapalota (Bátorkő) vára, amit még a 13. század második felében emeltetett a Csák nemzetség. A 15. században azonban szükségessé vált egy könnyebben megközelíthető földesúri birtokközpont létrehozása, melyet Raholcai `Kont` Miklós leszármazottai, az Újlaki főnemesi család építtetett fel.

Első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1445-ből való, a "Palota" elnevezés tanúsága szerint egy díszesen kialakított főúri lak lehetett, amit természetesen - a korszak gyenge közbiztonsága miatt - erős kőfalakkal védelmeztek. A későbbi évtizedekben fokozatosan négy saroktornyos, lakó- és gazdasági épületekkel körbevett belső udvaros nagyúri rezidenciává formálták az Újlakiak, akik a família férfiágon történt kihalásáig - 1524-ig - laktak benne. Újlaki Lőrinc herceg özvegye Móré Lászlóhoz ment feleségül - aki a mohácsi csata utáni belháborúkban rablólovaggá züllött -, majd a János és Ferdinánd királyok közötti háborúban mindig annak pártjára állt, aki többet ígért neki. Ezért 1533-ban János király hívei török csapatokkal megerősítve ostromban elfoglalták Palotát, de Mórénak sikerült - gyermekei és kincsei hátrahagyása mellett - elmenekülnie.

Később Palota vára is betagozódott a hódító oszmánok ellen a bécsi haditanács által kialakított végvárrendszerbe, annak egyik fontos bázisát képezve. Veszprém 1552-es eleste után, az első sorba került, falait gyakran támadták az ellenséges hadak. Az igazhitű harcosok azonban emberükre akadtak, mivel ekkoriban nevezték ki várkapitányául Thúry Györgyöt, a korszak egyik híres, legyőzhetetlen bajvívóját, a törökök rettegett ellenségét. A régi krónikák számos vitézi cselekedetét jegyezték fel, így az 1566-os ostromot is.

Ennek során Arszlán budai pasa jelentős sereggel és ostromtüzérséggel kezdte vívni Palotát. A védők tíz napon keresztül vitézül visszaverték a gyalogsági rohamokat is. A magyarok szerencséjére ekkor a török portyázó lovasok olyan híreket hoztak, hogy jelentős létszámú keresztény sereg indult a várbeliek felmentésére, pedig csak a Győrben tétlenül veszteglő császári csapatok táborába tűzifát vivő szekereket látták meg a Bakony erdőségében. Az ostromlók ekkor elvonultak.

A tizenöt éves háború idején, 1593-ban azonban Palota tornyaira is felkerült a félholdas-lófarkas jelvény, a rommá lőtt erődítményből szabad elvonulás ígéretével kivonuló magyarokat a törökök hitszegő módon lekaszabolták. A 17. században is többször cserélt gazdát a katonai szempontból már kellően nem megerődített végvár. Az utolsó hadi cselekmények a Rákóczi-szabadságharcban zajlottak le falainál, majd katonai jelentősége megszűnt.

Mivel akkori földbirtokosa, a Zichy család feltétlen Habsburg-hűnek számított, csak külső védőműveit rombolták le, a lakóépületeket kényelmes barokk ízléssel kialakított kastéllyá alakították át. Ilyen állapotban érte meg a 20. századot, amikor a műemlékvédelmi szakemberek munkája nyomán napjainkra megújultak évszázados kőfalai, amelyek mögött a Vegyészeti Múzeum kiállítása várja az érdeklődőket.