A Hosszúhetény községből kiinduló turistajelzést követve jó órányi kimerítő kapaszkodó után érjük el a terepviszonyoknak megfelelően északnyugat - délkeleti irányban elnyúló vár területét.

Sok hasonlóan kicsiny és erősen lepusztult erősségünkkel szemben Zengővárban már végeztek régészeti kutatásokat, mivel a katonai geodéziai torony helyére tervezett radarállomás építési munkálatai előtt ezt megkövetelte a műemlékvédelmi törvény. A 75 x 45 méteres lelőhelyen ásott kutatóárkok segítségével bepillantást nyerhetünk a távoli letűnt évszázadok emberének mindennapjaiba.

Az alacsonyabb hegynyereg felől előbb egy elővárba juthatott az idegen, amit valószínűleg fatörzsekből összerótt palánkfal kerített. A tulajdonképpeni belsővárat a meredély szélén sziklába vésett szárazárok oltalmazta, ennek részben feltöltődött részletei napjainkban is jól kivehetők a terepen. A várudvar helyén csak az annak északi oldalán emelt 12 méter átmérőjű és 2,5 méter falvastagságú öregtorony falcsonkjai dacolnak még az idővel, egyéb épületre nem utalnak a felszíni nyomok.

A feltárás során néhány cserépedény is napvilágra került, amelyek a 13. századra keltezhetőek. A csekély leletanyag alapján a kutatók azt feltételezik, hogy Zengővárat csak rövid ideig lakták, sőt az is lehetséges, hogy még a munkálatok befejezése előtt véglegesen sorsára hagyták. A középkorból egyetlen írásos adat sem maradt fenn róla, míg a közeli jobbágyfalut "Heten" alakban, 1289-ben említik, de az akkoriban már a távolabbi Nagyharsány várához tartozott.

Zengővárhoz is sok legendát fűzött a környékbeli nép. Az egyik szerint a romok között kutató kincskeresőket sorra elnyelte a hegy gyomra, és csak évenként egyszer, a virágvasárnapi mise idején tudnak a megnyíló hasadékon keresztül a felszínre segítségért kiabálni. A legszörnyűségesebb hangot közülük az az asszony hallatja, aki még a csecsemőjét is elhagyta a rejtett kincs utáni vágyakozásában, ám tettét megbánva rövidesen megőrült.